Bajót község
Adatok
Régió: Közép-Dunántúl
Megye: Komárom-Esztergom megye
Kistérség: Esztergomi kistérség
Lakosság: 1494 fő
Terület: 16.44 km2
Népsűrűség: 90,88 fő/km2
Rang: község
Körzet hívó: 33
Fekvése
Nyergesújfalutól 5 km-re délre, a Közép-Dunántúlon helyezkedik el. Megközelíthető közúton: a 10-es úton Nyergesújfaluig, onnan déli irányban 5 km.
Története
Bajót és környéke már ősidők óta lakott helynek számít, az itt talált régészeti leletek is erről tanúskodnak. A község határában az Öreg-kő K-i hatalmas sziklafalában, a Jankovich- és Baits-barlangban őskori maradványokat, köztük az ősember solutréei és magdaléni kultúrájának számos ritka- és érdekes emlékét, – finoman kidolgozott kő- és csonteszközöket – találtak.
A római korban itt egy település volt, helyén faragott kőtárgyak, pénzek kerültek elő, s egy domborműves sírkő is, melyet a plébánia falába építettek be.
A környéken a honfoglaló magyarok is korán megtelepedtek, az itt feltárt honfoglalás korából származó sírlelet bizonysága szerint.
A település nevét az írásos források 1202-ben említik először. Első birtokosa a spanyol származású Bajóti Simon ispán volt, ő védelmezte hősiesen maroknyi íjászával Esztergomot 1242-ben a tatároktól. Kézai Simon krónikája szerint a község neve is spanyol eredetű.
Bajóton egy vár is állt egykor, alapfalainak maradványai a templom D-i oldalán sokáig láthatók is voltak, 1332 körül azonban minden bizonnyal elpusztult, birtokosainak háborúskodásai miatt, mert többé nincs említve.
A községet a törökök többször elpusztították, de mindannyiszor újranépesült.
1706-ban a labancok úgy feldúlták, hogy újra kellett telepíteni.
Határában az 1800-as években szénre bukkantak,és a területet bányaművelés alá is vették.
A II. világháború alatt itt rejtőzködött Szántó Piroska festő férjével, Vas István költővel.
Péliföldszentkereszt Bajót határában található. Régi búcsújáró helyén XIII. sz-i műemlékké nyilvánított templom, Kálvária és egy volt rendhház található.
A közelben találhatók a Berény-vár -nevű, ismeretlen eredetű földvár maradványai is.
Az Öreg-kő tetejének környéke természetvédelmi terület, itt fészkel a ritka kerecsen sólyom és kövirigó.
A környéken van a Büdöslyuk nevű barlang is.
Gazdaság
Az Ászár-Neszmélyi Borvidék Neszmélyi körzetéhez tartozik.
Nevezetességei
Bajót légifotója- Szalézi rendház
- Kálvária
- Öreg-kő
- Jankovich-barlang
- Kegytemplom (barokk),Esterházy Imre prímás építtette 1735-ben, és ő nyilvánította hivatalos zarándokhellyé.
Híres szülöttei
- Muzslay István
Következő községek
Bak | Bakháza | Bakóca | Bakonszeg | Bakonya | Bakonybánk | Bakonybél | Bakonycsernye | Bakonygyirót | Bakonyjákó | Bakonykoppány | Bakonykúti | Bakonynána | Bakonyoszlop | Bakonypéterd | Bakonypölöske | Bakonyság | Bakonysárkány | Bakonyszentiván | Bakonyszentkirály | Bakonyszentlászló | Bakonyszombathely | Bakonyszücs | Bakonytamási | Baks | Baksa | Baktakék | Baktalórántháza | Baktüttös | Balajt | Balassagyarmat | Balástya | Balaton | Balatonakali | Balatonalmádi | Balatonberény | Balatonboglár | Balatoncsicsó | Balatonederics
További községek
Pusztadobos | Kányavár | Tolcsva | Úrkút | Zalaszentmárton | Kispalád | Csikóstőttős | Dávod | Öttevény | Teresztenye | Lónya | Sárhida | Kisar | Fehértó | Abaliget | Kiscsősz | Alsószentiván | Bihardancsháza | Cserdi | Pákozd | Ajak | Budaörs | Novaj | Füzesgyarmat | Irota | Kocsord | Lucfalva | Sajómercse | Nagylózs | Pinnye | Kőtelek | Tura | Dunapataj | Tar | Bakonyszentkirály | Vác | Izsófalva | Somogyfajsz | Zsebeháza | Petőfibánya | Kéked | Felsődobsza | Nagyváty | Tenk | Nagyveleg | Gyalóka | Gyál | Kővágószőlős | Berkesz | Tordas
